Köszöntő
Kedves Látogató!
Megtisztelő számomra, hogy Nagylak község polgármestereként, elsőként köszönthetem! Szeretettel üdvözlöm Önt kedves böngésző, aki a világhálón keresgetve látogatja meg községünket.
Külön szeretettel köszöntöm Nagylak község lakóit, akiknek reményeink szerint segítséget nyújt a folyamatosan megújuló honlapunk. Fontos, hogy együtt alakítsuk ki, töltsük meg tartalommal fejezeteit.
Észrevételeikkel, javaslataikkal járuljanak hozzá kis közösségünkhöz méltó, hivatalos honlap kialakításához. Arra törekszünk, hogy a felület mindenki számára hasznos információt tartalmazzon. Kérem, tegyen egy virtuális sétát az oldalunkon, mely során megismerheti községünk történetét, látnivalóit, intézményeit és civil szervezeteit, információt kaphat rendezvényeinkről, ünnepeinkről. Az önkormányzatunk közérdekű információk elérhetőségével kívánja még jobban hangsúlyozni ügyfélbarát, szolgáltató jellegét.
Barangoljon hát kedvére honlapunkon és kívánom, hogy e látogatás kellemes és hasznos perceket szerezzen Önnek.
Bízom benne, hogy a böngészés után úgy dönt, hogy nem csupán virtuálisan, hanem személyesen is felkeresi Magyarország egyik legfiatalabb települését, a közel 500 fő lélekszámú kicsi falunkat – Nagylakot!
Üdvözlettel: Kolozsvári Rozália polgármester
LEGFRISSEBB BEJEGYZÉSEK
ÁLLÁSPÁLYÁZAT – Pénzügyi ügyintéző munkakör
pályázatikiírás-AllasHirdetes_Pénzügyi ügyintéző-2023.01.23-tól
Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2022/2023. tanév
"A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS NAGYLAK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2023. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati [...]
Megüresedett egyéni listás települési önkormányzati képviselői mandátum betöltése
HVB_1. határozat képviselői mandátum betöltése