Köszöntő
Kedves Látogató!
Megtisztelő számomra, hogy Nagylak község polgármestereként, elsőként köszönthetem! Szeretettel üdvözlöm Önt kedves böngésző, aki a világhálón keresgetve látogatja meg községünket.
Külön szeretettel köszöntöm Nagylak község lakóit, akiknek reményeink szerint segítséget nyújt a folyamatosan megújuló honlapunk. Fontos, hogy együtt alakítsuk ki, töltsük meg tartalommal fejezeteit.
Észrevételeikkel, javaslataikkal járuljanak hozzá kis közösségünkhöz méltó, hivatalos honlap kialakításához. Arra törekszünk, hogy a felület mindenki számára hasznos információt tartalmazzon. Kérem, tegyen egy virtuális sétát az oldalunkon, mely során megismerheti községünk történetét, látnivalóit, intézményeit és civil szervezeteit, információt kaphat rendezvényeinkről, ünnepeinkről. Az önkormányzatunk közérdekű információk elérhetőségével kívánja még jobban hangsúlyozni ügyfélbarát, szolgáltató jellegét.
Barangoljon hát kedvére honlapunkon és kívánom, hogy e látogatás kellemes és hasznos perceket szerezzen Önnek.
Bízom benne, hogy a böngészés után úgy dönt, hogy nem csupán virtuálisan, hanem személyesen is felkeresi Magyarország egyik legfiatalabb települését, a közel 500 fő lélekszámú kicsi falunkat – Nagylakot!
Üdvözlettel: Kolozsvári Rozália polgármester
LEGFRISSEBB BEJEGYZÉSEK
Helyi Választási Bizottság határozata
Nagylaki Helyi Választási Bizottság 19/2024.(VI.10.) számú határozata Nagylaki Helyi Választási Bizottság 20/2024.(VI.10.) számú határozata Nagylaki Helyi Választási Bizottság 21/2024.(VI.10.) számú határozata
Értesítés 2024. évi határszemléről
A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal értesíti a végzés mellékletét képező ütemterv szerinti települések, illetve településrészek mező- és erdőgazdasági művelés alatt álló belterületi földjeinek, külterületi termőföldjeinek és termőföldnek nem minősülő kivett [...]
Meghívó lakossági szemléletformáló akcióra
Dokumentum megtekintése