Nagylak községben az alábbi civilszervezetek működnek:

Nagylakért Alapítvány

6933 Nagylak, Rózsa sor 63.
Képviselője: Balda Ervin elnök

Nagylaki Nyugdíjas Egyesület

6933 Nagylak, Petőfi u. 14.

A nyugdíjas klub 1975. július 1-én alakult. Rövid idő alatt a tagok száma elérte a 70 főt, a tagok között 25 házaspár volt. A programok között szerepeltek, kulturális programok, kirándulások, filmvetítések. Szentpéteri Úr fényképes beszámolói a külföldi útjairól színesítették a klub életét. Az Alföld valamennyi fürdőjét bejárták. Minden csütörtökön voltak az összejövetelek, ha nem volt program, akkor is nagyon jól érezték magukat egymás között, nagyokat beszélgettek, jókat nevettek. Minden hónapban egyszer a háziorvos ellátogatott a találkozókra és hasznos tanácsokkal, előadásokkal látta el a klub tagjait. A doktor több alkalommal részt vett a kirándulásokon is. A polgármester is rendszeresen meghívást kapott, és beszámolhatott a települést érintő aktuális feladatokról, tervekről. Az idősebb vezetők a fiatalabb klubtagoknak adták át a staféta botot. Az idén 45 éves klub továbbra is működik.
Vezető Bohák Lászlóné. A tagok száma 12 fő. Kéthetente tartják a Dózsa György Művelődési Házban az összejöveteleiket.

Nagylaki Futball Club és Sportegyesület

Nagylak: falu az ország peremén, futballal a szívében 4.png
5.png A község Magyarország délkeleti csücskében helyezkedik el, mint határátkelő település. A mai formájában 100 évvel ezelőtt még csak nem is létezett, ugyanis 1920-ban a trianoni szerződés értelmében Nagylak (Nădlac) mezővárost Romániához csatolták, annak egyes ipari területeit és a vasútállomást pedig hazánkhoz. Utóbbiból kezdett el kiépülni, és a mai képére formálódni a falu, mely mindmáig Csongrád-Csanád megye legkisebb területű önálló települése.
6.png Az emberekkel együtt a futball is szinte azonnal megjelent határain belül, már a ’40-es évek elején feljegyezték a helyi focicsapat nevét a hivatalos bajnoki rendszerben. Akkoriban még a mindent meghatározó Kendergyár szerepelt az együttes elnevezésében, amelyet 1951-től Nagylaki Vörös Lobogóra változtattak. A gárda 1958-ban érte el története legnagyobb sikerét a megyei I. osztály megnyerésével, ezzel belépve az NB III. kapuján. A kis számú lakosság, a korlátolt anyagi lehetőségek miatt fuzionált a szomszédos Csanádpalotával és néhány évig közösen indultak.
Számos osztályváltást követően a ’90-es évek elején (már újra Nagylakként), de csöndben megszűntek.
2014-ben aztán egy összetartó, fiatal társaságnak köszönhetően a Megye IV.-ben alakult újjá a 430 fős község büszkesége, a Nagylak Futball Club.
A jelenlegi keretben fele-fele arányban játszanak helybéliek és a környező vidéken lakók. Öltöző híján az 500 méterre lévő művelődési házban készülnek a játékosok a meccsekre és stoplisban gyalogolnak át a vasúti sínek mellet lévő pályára. Jelenleg az aktuális szezonban három forduló a 12 csapatos mezőny élén tanyáznak.
Két esztendővel ezelőtt már sikerült elérni a feljutást, legyen így az új szezonban is! Hajrá, Nagylak!
Elnök: Tóth Balázs